Amikor egy város új hangot kapott: A győri városháza órája és harangjátéka
A győri városháza tornyában nem egyszerűen egy régi órát váltottunk le az 1980-as években. Olyan modern, kvarcvezérlésű szerkezetet építettünk, amely nemcsak pontosan mért, hanem egy egész város zenei lüktetését megadta.
Vannak épületek, amelyeket mérföldekről is fel lehet ismerni. A győri városháza egyértelműen ezek közé tartozik. A lenyűgöző, majdnem hatvanméteres tornya nem egyszerűen építészeti dísz, hanem a térség szíve és egy biztos tájékozódási pont. Ha egy ilyen emblematikus helyen pontatlanul jár az óra, az egész város megérzi. Ha pedig megszólal onnan zene, annak hatalmas, közösségformáló súlya van.
A győri városháza harangjátékának és toronyórájának megépítése a Gulácsi és Fia Kft. egyik legemlékezetesebb munkája. Itt ugyanis a hajszálpontos időmérést és az ünnepi városi hangulatot egyszerre kellett megteremteni.
Egy büszke torony, aminek pontos “szív” kellett
A városházát Hübner Jenő tervei alapján építették a XIX. század végén, tornya pedig hamar a folyók városának jelképévé vált. Az 1980-as évek nagy felújítása idején azonban kiderült: a régi mechanikus óraszerkezet addigra muzeális darabbá fáradt. Hiába tisztelték benne a múltat, egyre többször járt pontatlanul, és egy városháza esetében – ahol a pontos idő igazi közszolgálat – ez tarthatatlan állapot volt.
A feladat világos volt: a toronynak új, korszerűbb, fegyelmezettebben dolgozó gépezetre van szüksége.
Az elsők között: kvarcvezérlés a toronyban
Ebben a közel hatvanméteres toronyban János nem elégedett meg egy hagyományos motoros órával. Egy saját tervezésű, tiszta kvarcvezérlésű szerkezetet készített az épület számára. Ami ma az okostelefonok világában természetesnek hat, az a nyolcvanas évek közepén óriási műszaki ugrás volt.
A kvarcvezérlés itt nemcsak egy hangzatos technológiai szlogen volt, hanem valódi munkafegyelem. Azt jelentette, hogy az órát nem kell heti szinten igazgatni, mert a kristály rezgése garantálta: az időkezelés független a hőmérséklettől, a torony porától és a nehézkes karbantartástól. Az óra biztosabban kezdett járni, mint valaha.
Amikor a technika zenélni kezd
A győri munkában az volt az igazán felemelő, hogy a városvezetéssel közösen egy merész gondolat is született: ha már új óra kerül a toronyba, miért ne szólalhatna is meg? Így az időmérés funkciója mellé bekerült egy komplex, elektronikus harangjáték.
János ehhez egy precíziós szintetizátoros rendszert épített, amelyet nagy teljesítményű erősítők fűtöttek, a hangszórókat pedig okosan, a torony erkélyének környékére rejtve helyezte el. A cél az volt, hogy a zene hangzása méltóságteljes maradjon, mintha valóban hatalmas, több tonnás bronzharangok lengenének odafent. A rendszer ezen felül a negyed és a fél órákat is finom elektronikus haranghanggal jelezte.
Egy régi népdal és egy kortárs zeneszerző találkozása
A zenei koncepció igazán különlegesre sikerült, mert hidat épített a múlt és a jelen közé. Az egész órák jelzésére egy jól ismert, kvintváltó szerkezetű győrmegyei népdal, a “Fújdogál a szél az öreg Duna felől” dallama került.
Emellett azonban helyet kapott a kortárs művészet is: naponta kétszer, délelőtt és délután egy hosszabb, csaknem kétperces, fenséges harangjáték csendül fel. Ezt a lenyűgöző zenei betétet Reményi Attila győri zeneszerző írta meg kifejezetten a torony számára.
”1985. november 7., délelőtt 11 óra”
A harangjáték 1985. november 7-én, pontban délelőtt 11 órakor szólalt meg először a város felett. Az ilyen sarokköveket műhelyünkben mindig naptárba véssük. Mert amíg egy szerkezet az asztalokon, kábelek és műszerek között készül, addig pusztán mérnöki feladat. Abban a másodpercben viszont, mikor a helyén, egy hatvanméteres torony tetejéről felcsendül – onnantól kezdve a város elválaszthatatlan részévé válik.
Az embereket lenyűgözte az új hang. Hetekig gyűltek a téren, csak hogy hallgassák, hogyan illeszkedik a népdal a Baross út zajába és a győri mindennapokba.
Egy mester sosem dől hátra
A győri városháza tornya tökéletes példája János legendás maximalizmusának. Az első beüzemelés után ugyanis észrevette, hogy a város hatalmas forgalma és alapzaja olykor elnyomja a zene finomabb részleteit. Számára nem az volt a siker, hogy “készen vagyunk a papírok szerint”, hanem az, hogy a dolog tökéletesen szóljon.
Így történt, hogy a rendszert tovább finomította, és bő két évvel később, 1988. június 4-én a torony technológiája újabb szintet lépett: még komolyabb hangosítást kapott, és ekkortól a népdal már kibővített, teljes szépségében szólalhatott meg.
Ma is büszkén tekintünk fel a győri városháza tornyára, mert az ott dolgozó szerkezet évtizedek óta bizonyítja műhelyünk legfontosabb hitvallását: amit készítünk, nem a kirakatba kerül, hanem fel a toronyba, hogy esőtől, széltől és időtől függetlenül, generációkon át szolgálja az embereket.