A torony, ahol minden elkezdődött: A Tihanyi Bencés Apátság órája
Hogyan lett egy egyszerű villámhárító-szerelésből egy egész iparágat megreformáló innováció? Történet az utasszállító repülőgépek alkatrészeiről, egy ajándék karóráról és arról, miért aludt Gulácsi János hetekig az apátság tornyában.
Vannak történetek, amelyek alapjaiban határozzák meg egy hivatás sorsát. A Gulácsi és Fia Kft. életében a Tihanyi Bencés Apátság toronyórájának megépítése éppen egy ilyen történet. Nem egyszerűen egy projekt volt a sok közül, hanem egy olyan mérföldkő, amelynél a műszaki bátorság, a találékonyság és a makacs kitartás végleg összefonódott.
Nem az órával kezdődött
Érdekes módon, Tihanyba eredetileg nem órát javítani hívták a fiatal Gulácsi Jánost, hanem villámhárítót szerelni. Az apátság felfigyelt a pécsi mester egyedi megoldására: az általa készített alkatrészek sosem rozsdásodtak, így nem is csorgott le róluk az épületeket elcsúfító rozsdás lé. A titok a tűzi horganyzás volt, amit János Magyarországon az elsők között, már a kezdetektől fogva következetesen alkalmazott.
A villámhárító sikere után megbízták a világítás felújításával, a fűtés korszerűsítésével, majd végül elérkeztek a leginnovatívabb feladathoz: a toronygépészethez és a harangok automatizálásához.
Az ember, akire egy egész közösség támaszkodott
Mielőtt az óra automatizálása szóba került volna, a torony ritmusát az idős harangozó biztosította. Ő húzta fel nap mint nap a hatalmas mechanikus szerkezetet, és indította a harangozást. Amikor elhunyt, nemcsak az óra állt meg, hanem a Tihanyi-félsziget mindennapi élete is megakadt. Családok, közösségek igazították a harangszóhoz napjaikat, és hirtelen kiderült: egyetlen ember fáradságos munkáján nyugodott az időszámítás. A feladat adott volt: olyan rendszert kell építeni, ami önállóan, emberi beavatkozás nélkül is halálpontosan működik.
Egy ajándék karóra és a pécsi repülőtér csodája
Az ihletet egy váratlan gesztus adta. Az apát úr megajándékozta Jánost egy akkoriban hatalmas újdonságnak számító kvarc karórával. Amikor a mester belenézett az óraszerkezetbe, az az elgondolás született meg benne: “Ha ez a modern technika ilyen kicsiben, ilyen pontosan működik, akkor biztosan működni fog nagyobban is.”
A ‘80-as évek elején Nyugat-Európában sem volt még elterjedt a digitális, kvarcvezérlésű toronyóra, Magyarországon pedig megbízható gyári rendszerelemekhez jutni szinte lehetetlen volt. A fiatal férfinak mindent magának kellett kitalálnia. Hazament a pécsi műhelyébe, és elkezdett tervezni, kísérletezni, majd fúrni-faragni. A precíziós elnyűhetetlen mechanika megépítéséhez a megoldást egy másik korabeli fejlemény szolgáltatta: épp akkoriban selejtezték ki és számolták fel a pécsi repülőteret Uránvárosban. Az onnan megmentett repülőgép-alkatrészek, strapabíró fogaskerekek és csapágyak adták a tihanyi toronyóra szívós, ipari minőségű alapját. (Ezek a “szárnyaló” kellékek egyébként mind a mai napig több Magyarországon ketyegő toronyórában is hibátlanul dolgoznak.)
Két hét a viharban
Amikor az immár kvarcvezérlésű, modern elektronika és a strapabíró mechanika kész lett, hátra volt a legnagyobb próbatétel: a toronybeli beüzemelés. Ami a műhely biztonságos falai között lent hibátlanul járt, az a Balaton felett, a tihanyi dombon tornyosuló nyári viharok kereszttüzében azonnal nehézségekbe ütközött. A toronyba rendkívül gyakran csaptak le villámok, a kvarcvezérlésű finomelektronika pedig nagyon érzékeny volt a túlfeszültségre.
Gulácsi János ekkor olyat tett, amit kevesen: ágyat vetett magának és két hétig szó szerint az apátság tornyában lakott. Éjszakákon át, a tomboló viharok közepén ott ült a szerkezet mellett. Figyelte, hova üt a villám, mikor lép fel elektromágneses zavar, és meddig bírja a rendszer. Ebben a kihívásokkal teli két hétben fejlesztette és kísérletezte ki azt a tökéletesen záró túlfeszültség-védelmi és földelési rendszert, amelyre a cég később, az egész országban biztonsággal ráépíthette a további több száz toronyóra elektronikáját.
Egy korszak kezdete
Amikor a tihanyi óra bejáratódott és hosszú távon is bizonyított, gyorsan híre ment a forradalmi és tűpontos “Gulácsi-óráknak”. Ami nyugati óragyáraknak komoly mérnökgárdával is időbe telt – a digitális vezérlésű toronyórák elterjesztése –, azt egy bátor magyar mester egy pécsi műhelyből, repülőgép-alkatrészekből és egy lenyűgöző elszántságból építette fel.
A Tihanyi Bencés Apátság órája így számunkra sosem lesz csak egy befejezett munka. Ez az a referenciapont, amely örökre bizonyítja azt a filozófiát, amit a mai napig képviselünk: a szakma mély, átfogó ismerete és az az életrevalóság kell ahhoz, hogy amit alkotunk, ne csupán “elinduljon”, hanem kiállja még a legnagyobb viharokat is.